Így szilveszter előtt jöjjön egy átbulizott éjszaka története, egy társkeresőnk tollából:
Végre itt a péntek! A pihenés és lazulás ideje az egész heti idegtépő mókuskerék után. Hagytam magam rábeszélni, hogy összeüljünk a csajokkal és végre kiengedjük a gőzt egy kellemesen édes koktél kortyolgatása mellett. Ki tudja – gondoltam - akár bónuszként még a szerelem is összejöhet. Felvettem az évszaknak közel sem megfelelő rucimat, belebújtam indokolatlanul magas, viszont annál dögösebb új cipőmbe, és miután úgy gondoltam, hogy sikerült megközelítőleg húsz évesre sminkelnem magam (ez a kor előre haladtával egyre több időt vesz igénybe…) utolsó nagy levegő a tükör előtt, majd belevetettem magam az éjszakába!
A hangolódás, mint mindig, most is nagyon rendben volt. A lányok mind jó fejek, és végre alkalmunk nyílt dumcsizni, ami az állandó robot és rohanás mellett sajnos egyre ritkábban jön össze. A pletykák izgik voltak, a koktél finom és a társalgás színvonalát sem silányította még le az alkohol. Na de a „tovább-menni” már nehezebb kérdés. Egyrészt mert mire bárhol is beindul a hangulat, már hajnal kettő lesz, amikorra is az ember fejében egyre élesebben kezd kirajzolódni a kis kényelmes pizsijének körvonala… Még ha sikerül is túljutni a kritikus holtponton (attól függően mennyire vagyunk elszántak, elkeseredettek és szinglik) akkor jön a „de hova?” krízis. Főleg ha a jól bevált törzshelyen a szerencsétlen csillag-állás miatt halott a buli vagy ne adj isten zártkörű parti van. A „hangulatos” romkocsmákban csak tornacipős „túlfiatalok” vannak, a korosztályunk meg már vagy egyáltalán nem jár szórakozni vagy a nálánál jóval régebbi zenéket preferáló retro termekbe szorul. Aki pedig a friss zenéket kedveli, az csak táncolgasson szépen egy hátsó sötét sarokban, kerülve a kamaszok lesajnáló tekintetét. Mindegyik feldobott ötletre akad egy vétózó, egy múltbeli rossz tapasztalat, egy kellemetlen élmény emléke, vagy egy még kellemetlenebb Ex felbukkanásának rémképe. A bábeli Eurocity utcáin kopogva a társaság egyre több tagja kezdi elveszíteni a lelkesedését és cuppant búcsúcsókot az arcunkra, és fogadkozik, hogy „ne hari, de legközelebb tutifix bepótoljuk”! (Nyert a pizsi...) Vagy a titokban kapott „Feljössz hozzám?” sms. Már csak a kemény mag maradt, aki nem adja fel a reményt és keresi az idilli helyet, ahol szép környezetben jó zene mellett az igényes emberek szórakoznak. Ha olyan szerencsések vagyunk és megtaláljuk, biztosak lehetünk benne, hogy óriási lesz a tömeg. Mintha rajtunk kívül mindenki megkapta volna a kör-sms-t, hogy ma este itt tartják a bulit! Levegő nincs, a padló mindig ragad és általában még a lábadra taposó arc van jobban felháborodva! Viszont talán a lazító ízű koktéloknak köszönhetően hajnalra egyre jobban megy az angol!
Gyors körszemle után az ember lánya hamar felméri, hogy a szerelemre semmi remény. A legjobb pasi kezét már biztosan fogja egy lány… vagy fiú. Az ezüstérmes tisztában lévén helyzeti fölényével visszatetsző öntelt mosollyal feszít a bárpultnál és várja, hogy flop technikával vetődjenek az ölébe a lányok. És persze vetődnek is. A harmadik helyezet pedig már olyan részeg, hogy csupán egyetlen mondatot képes kiböfögni: „Szia, dugunk?” Valahol mondjuk az ő őszintesége legalább értékelendő, hiszen vetítés jobbra vagy balra igazából majdnem mindenki ezért van itt! Méregetjük egymást, mint a húspiacon, és pontozgatunk magunkban. Szórakoztató figyelni a köröző hiénákat, amint latolgatják, hogy melyik lány itta már le az igényeit az ő szintjükre. Egy idő után mindig konstatáljuk, hogy igazából már csak a rezignált arcú felszolgáló személyzet jöhetne szóba, aki persze mint tudjuk, a gondosan megválogatott dekoráció része. A dobhártyasértően hangos zenében beszélgetni már teljesen lehetetlen, de egy-két kósza nekiveselkedés után rájövünk, hogy talán jobb is ez így!
Egy lépést hátratéve, mintegy külső antropológusként figyelve a sötétben az igénytelenségig lealacsonyodott hullámzó embermasszát, az egész emberiségbe vetett hitünkben megrendülünk. Úgyhogy gyorsan vissza is lépünk és iszunk egy újabb koktélt, majd behunyt szemmel inkább átadjuk magunkat a ritmusnak. Türelmünktől és hangulatunktól, illetve intelligenciánktól függően kedvesen vagy kedvetlenül hessegetjük a felbátorodott kéretlen kérőket, persze ennél csak akkor sikertelenebb az este, ha már ők sem jönnek oda. Végül az óránkra pillantva, mint Hamupipőke, hirtelen sietősre fogva távozunk, mielőtt elindul a kétségbeesett zárórás-pánik, amikor a magányos távozás kudarcára eszmélők mérlegelés nélkül mindenkit betámadnak, aki még él és mozog.
Ahogy a buszmegállóban egyedül várakoztam az este hat keréken guruló végső csapására, odaoldalgott hozzám egy meglepően szimpatikus fiatalember. És bár akármennyire igyekeztem elbújni a kapucnimban, jelezvén, hogy már záróra van, sikerült három olyan frappáns mondatot váltanunk, amin egész hazáig mosolyogtam, miközben azon gondolkoztam az éjszakai járat koszos összekaristolt ablakán bambulva, hogy Ő vajon hol volt egész este?!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.