A tudatos társkeresés

Igaz történet-2

2015/05/26. - írta: Dóra Theisz

af86caf7fc88d012d72c78479a692b64.jpgHa nem a saját fülemmel hallottam volna, el se hinném, hogy igaz ez a történet! Azt gondolnám, hogy egy nagy fantáziával rendelkező írónő fejéből pattant ki. De a nő, aki elmondta nekem életét, valódi hús-vér ember, aki azért jött el hozzám, hogy újraépítse önmagába és a kapcsolatokba vetett bizalmát. Bátorítottam, hogy írja meg a történetét, mert az is segíti a feldolgozást, ő pedig hozzájárult, hogy szó szerint csak a neveket és helyszíneket megváltoztatva idézzünk belőle egy részletet. Akkor következzen egy nem mindennapi történet második része, melyben többek között lesz szó megcsalásról, lebukásról, bosszúról, hazugságról, fondorlatról. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

„A PASIM!!! Azonnal összeállt a kép, mondania sem kellett, hogy Ő Terence – azaz a PASIM! le- fel járkáltam, agyaltam ,mi legyen most? ! Olyan gyomoridegem volt, hogy legszívesebben percenként hánytam volna. Gondoltam lehiggadok és másnapra kitalálok valamit. Hazamentem semmit nem mondtam ….. Aztán másnap , elkezdtem vele csetelni mint Angéla. Minden nap. Két héten keresztül. Elmondta „ Angélának” hogy mennyire szar kapcsolatban van , és hogy megcsalta őt az élettársa és sajnos még együtt élnek de már semmi nincs köztük. Képzelheted mit éreztem miközben olvastam a sorokat, és Angélaként vigasztaltam Őt. Kérdeztem Tőle, ha ennyire szar miért nem lép ki belőle? Erre – „ már folyamatban van „ – hozzáteszem, otthon úgy viselkedett mintha semmi gond sem lenne. Szexeltünk, sokat nevettünk, beszélgettünk és közben tudtam, hogy Ő mit gondol és játszik az érzelmeimmel. No persze én sem voltam fair play, de tudni akartam meddig megy el. Aztán gondoltam itt a vége, megbeszéltek vele egy „ RANDIT” – mint Angéla. Egy bevásárló központba hívtam és egy szál rózsával a kezében várattam a mozi előtt. A csetelésnél írta, hogy a helyszín nem túl jó mert a párja ( azaz én) a környéken dolgozik és nem akarja hogy összefussunk vele( m) . Teljesen be volt indulva már akkorra , mert minden olyan eszközt ami a gyengéje , bevetettem mint Angéla.

Szóval elindultam, a bevásárló központba .. Folyamatosan azon agyaltam mit fogok majd mondani a lebukása után. Az eszem mindig erősebb volt, mint a szívem, de most nehéz volt az indulatomon uralkodni.

OTT ÁLLT! szépen kiglancolva. Egyébként is egy nagyon jóképű pasi volt, de ha egy pasi még készül is a találkozóra, akkor még jobb a kisugárzása. MEGLÁT! ELSÁPAD! odalépek:

  • Hát TE? – hogy kerülsz ide? – kérdem naivnak tettetve magam
  • Én? Gondoltam megleplek. – pirul a feje, soha nem tudott rendesen hazudni
  • ITT a MOZI ELŐTT??? Egy szál rózsával, hátha erre jövök? Vagy mi?
  • Jegyet néztem, és gondoltam eléd megyek, ha már megvettem. –
  • És mire néztél jegyet?- kérdeztem cukin
  • Hát… még nem jutottam oda, hogy megnézzem a műsort pont most akartam menni.
  • Pedig aztán úgy néztél ki itt a korlátnál mintha már végeztél volna és várnál valamire. – gondoltam kiugrasztom a nyulat a bokorból
  • ÁÁÁ , dehogy !- mondta miközben legyintett a kezével egyet

Már nem bírtam tovább …..

  • Te Édesem! Mondd csak , Te minden szőke nőt hülyének nézel vagy csak engem?

Tágra nyíltak a szemei, és kérdően néz:

  • Miért kérdezed ezt?
  • Szeretnék Neked újból bemutatkozni, ha megengeded, hátha megismersz és nem nézel hülyének.

Nevet ..

  • ANGÉLA VAGYOK A LOVEBOXRÓL… 170 cm magas, szőkésbarna hajú 23 éves , szeretek sportolni és utazni, szeretem a puncs fagyit , és imádom, ha egy férfi igényes és jó illatú számomra. Egy éve nincs párom, és keresem az IGAZIT !

Hervad a mosoly az arcáról, és egyre feszültebb . Folytatom…

Tartós párkapcsolatot keresek. Nemrég megismerkedtem Terence-el aki nagyon jóképű , csak még egy fos kapcsolatban van amiből ki akar lépni mert már nem szereti a párját mert egy rohadék „k” aki megcsalta . FOLYTASSAM? – kérdeztem feszülten

  • Hogy TE mekkora rohadék vagy! – mondta nekem ezek után . Játszadozol itt az érzelmeimmel? Igen megismerkedtem , de csak félre akartam dugni, mert nekem is kell a „ MÁS” .
  • GRATULÁLOK! – mondtam , hátat fordítottam és elindultam haza a közös házba . Király! gondoltam. Visszakaptam! 1-1 .

Végig gondolkodtam az utat . Majdnem egyszerre értünk haza. Mondtam, hogy üljünk le megint.

  • Tudod egy óriási különbség van azért köztünk. ÉN tiszta lapokkal játszottam a pasi felé, nem mondtam hogy elköltözöm, nem mondtam hogy egy rohadék vagy, nem tud rólad semmit, én kizárólag csak szexelni szerettem volna egyet. Ezzel szemben TE , minden szarnak lehordtál, elhitetted a „nővel” hogy eljössz mellőlem, ami lehet még igaz is , aztán egy szál rózsával kedveskedsz a kamunőnek, és randizgatsz , az már számomra azt jelenti hogy érzelmeket is táplálsz felé, és tényleg hosszabb távon gondolkodsz mással. Ezzel sincs gond, csak közben HAZUDSZ itthon és úgy teszel, mintha minden rendben lenne . Most ÉN mit tegyek veled?

 

  • Tudod egy óriási különbség Köztünk – idézi vissza a mondatom . Az , hogy én férfi vagyok , Te meg nő. Nekem rózsát kell vinnem, és szép szavakkal elárasztanom egy nő , hogy aztán magától letolja a bugyiját és tényleg akarjon engem , egy alkalomra is gondolva akár. Azt kell hazudnom, hogy a párommal szar a kapcsolatom , mert azt mégsem mondhatom, hogy szingli vagyok , mert mindenhol ott a képünk a neten. NEKED? annyit kell mondanod, hogy holnap 6-kor átmész szexelni , és máris nyitott a kapuja a férfinek hisz ki mondana Neked nem-et ? Kurvára nem akartam semmit a „csajtól” csak kellett a „ MÁS” a TE szavaiddal élve. Kellett a BOSSZÚ érzése, hogy utána tudjak benned bízni, és ne érezzem magam szarnak . Így az állás 1-1 , most már tudunk normálisan bizalommal együtt élni ?

 

Igaznak éreztem a mondanivalóját, teljesen reálisak az érvei. Nem kellett sokat gondolkodnom, kezet nyújtottam neki és gratuláltam. Aztán összeröhögtünk, hogy mekkora barmok vagyunk. Folytattuk tovább a kapcsolatot, de folyamatosan úgy éreztem, hogy valami annyira összekuszálódott és megtört köztünk és bennem, hogy segítségre van szükségem. Ezer és ezer kérdés tolult fel, folyamatosan kattogott az agyam, gyakran még aludni sem tudtam. Ekkor úgy döntöttem, felkeresek egy pszichológust, hogy segítségével visszataláljak saját magamhoz, megbocsássak magamnak és a páromnak, és elengedjem a kínzó bűntudatot és gyanakvást. Jelentem: jó úton vagyok efelé, és ebben nagyon sokat segít az írás.”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://part-fogok.blog.hu/api/trackback/id/tr457491854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása