A családterápia: módszer és szemlélet

Szemlélet annyiban, hogy a családra rendszerként tekint, vagyis úgy látja, hogy bárkinél, vagy bárkik között jelentkezik probléma a családban, az mindenkire hatással van valamilyen módon, mindenki érez belőle valamennyit, mindenkinek van véleménye róla. Emellett úgy szeretjük látni mi, családterapeuták, hogy a közös helyzeteket közösen is hozzuk létre – kölcsönösen segítve elő, hogy pl. egy hétvégi program remekül sikerüljön, vagy éppen kellemetlen élménnyé váljon – noha kétségtelen, hogy vannak aktívabb szerepet vállalók és kényelmesebbek is, ahogy például a bőbeszédű családtagnak a csendesebb tagok teszik lehetővé, hogy történeteivel kitöltse a csendet.

A fentiekből következik, hogy a probléma megszüntetésében nagy segítség lehet, ha mindenki megfogalmazhatja szempontjait, és sikerül találni egy olyan célt, aminek érdekében mindenki szívesen tesz valamit, kölcsönösen előremozdítva a változást. Ez gyakran meggyorsítja, vagy hatékonnyá teszi a problémák kezelését: minél több ablakot nyitunk egy szobában, annál hamarabb frissül fel a levegő.Persze van olyan helyzet is, ahol a célok eltérőek: ilyenkor az első fontos eredmény az lehet, hogy mégis sikerül együttműködést teremteni.

A problémák keletkezéséről azt gondoljuk, hogy mivel család feladata kettős: állandóságot biztosítani a benne élőknek, és segíteni őket a változásokhoz való alkalmazkodásban - a két, ellentmondó szempont közötti egyensúly megtalálása önmagában megterhelő feladat. Vannak ugyanakkor olyan természetes élethelyzetek, amikor a korábbi megoldások, szabályok és egyensúly nem működik, újat kell írni. Ez olykor meghaladja a család teherbírását, a működésben zavar támad, és ezt valamely kapcsolati és/vagy pszichoszomatikus tünet jelzi. Emellett vannak váratlan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni, még gondos előrelátás esetén sem – ha ez még hozzáadódik egy amúgyis konfliktusosabb időszak nehézségeihez, az a legösszetartóbb, legjobban szervezett családot is kimozdíthatja az egyensúlyából. Az egyensúly megtalálása olykor magától is megtörténik, ám gyakran szerencsés lehet külső segítség igénybe vétele – megkérdezzük a barátainkat, ötleteket keresünk a világhálón, vagy szakember közreműködését kérjük.

A családterápia hasznos lehet akkor,

• ha a probléma egyvalakinél jelentkezik, és ő családban él (pl. bepisilő kisgyermek, tanulási zavaros kamasz, depressziós szülő, krónikus beteg családtag, szenvedéllyel élő rokon és a sort hosszan-hosszan folytathatnánk)
• ha a probléma nehezen megfogalmazható, de az egész család érzi (sok vita, veszekedés, valaki kiszorul a családból, „fekete bárány” lesz, veszteség, gyász a rokonságban, az élethelyzetek gyors megváltozása)
• és ha a probléma éppen valamely családi kapcsolat megromlása – „anyós-„ és „após”-konfliktusok, testvérkapcsolati zökkenők, párkapcsolati zavarok, hűtlenségi krízisek, szexuális problémák.

Családterápia élesben - mire számíthatsz?

Egy ülés általában másfél – két órás, a találkozókra rendszerint kéthetente, esetleg ennél ritkábban vagy gyakrabban kerül sor, és egy terápiás folyamat 6 – 20 ülésből áll; mindezt a felek közösen döntik el a szakmai szempontok és a család lehetőségeinek függvényében. A családterápiát általában ketten, szerencsés esetben egy nő és egy férfi terapeuta vezetik. Gyakran, ahol erre lehetőség van, a frissen végzett kollégák is bekapcsolódnak a munkába, átpillantó tükrön vagy zártláncú videóhálózaton figyelemmel kísérik a találkozókat, és észrevételeiket, ötleteiket a felkészülés és megbeszélés során megosztják a terápiát vezető párossal. Ahogy a családban is számos nézőpont és vélemény fogalmazódhat meg, a terapeuták munkáját is nagyban segíti a „több szem többet lát” ősi bölcsességben megfogalmazódó tapasztalat.

Az ülések alkalmával ugyanúgy találkozhatunk beszélgetéssel, mint kreatív technikák alkalmazásával, pszichodramatikus elemek használatával, meghatározott gyakorlatok megoldásával vagy egyéb, más elismert terápiás eszköztárból származó beavatkozással – a terapeuták képzettségének és kompetenciájának megfelelően. Nagyon valószínű azonban, hogy sor kerül a családfák áttekintésére, a családi minták és kapcsolatok történetének feltérképezésére, a bevált és a nem sikeres problémamegoldási módok elemzésére, és a hozzáférhető megoldások átgondolására. A terapeuták valószínűleg többet kérdeznek, mintsem „jótanácsokat” osztogatnak, és sokszor elmondják, mi az amit az adott ülésen láttak, tapasztaltak – jó alapul a tapasztalatok levonására. Biztosan nem kerül sor ítélkezésre a terapeuták részéről, valaminek eldöntésére a „család feje felett”, és valaki igazának bizonyítására a többiekkel szemben. És szinte soha nem kell fekvőtámaszt csinálni :-) - kivéve, ha a család és a terapeuták ebben nem egyeznek meg.

Hogy egy családterapeuta jól dolgozik, ez többek között abból látható, hogy a találkozók végén minden családtag úgy érzi, el tudta mondani a véleményét, és vagy mindenki úgy érzi, hogy a terapeuta őt pártolta, vagy senki nem érzi ezt – vagyis a szakember meg tudta őrizni pártatlanságát, érdeklődését, és kívülállását – ezek azok az eszközök, amik lehetővé teszik, hogy segítsen a családnak.

És végül ismerjék meg Kozma-Vízkeleti Dánielt