A tudatos társkeresés

Ismerkedés az éjszakában

2015/12/30. - írta: PártF

lanyok_isznak.jpg

Így szilveszter előtt jöjjön egy átbulizott éjszaka története, egy társkeresőnk tollából:

Végre itt a péntek! A pihenés és lazulás ideje az egész heti idegtépő mókuskerék után. Hagytam magam rábeszélni, hogy összeüljünk a csajokkal és végre kiengedjük a gőzt egy kellemesen édes koktél kortyolgatása mellett. Ki tudja – gondoltam - akár bónuszként még a szerelem is összejöhet. Felvettem az évszaknak közel sem megfelelő rucimat, belebújtam indokolatlanul magas, viszont annál dögösebb új cipőmbe, és miután úgy gondoltam, hogy sikerült megközelítőleg húsz évesre sminkelnem magam (ez a kor előre haladtával egyre több időt vesz igénybe…) utolsó nagy levegő a tükör előtt, majd belevetettem magam az éjszakába!

A hangolódás, mint mindig, most is nagyon rendben volt. A lányok mind jó fejek, és végre alkalmunk nyílt dumcsizni, ami az állandó robot és rohanás mellett sajnos egyre ritkábban jön össze. A pletykák izgik voltak, a koktél finom és a társalgás színvonalát sem silányította még le az alkohol. Na de a „tovább-menni” már nehezebb kérdés. Egyrészt mert mire bárhol is beindul a hangulat, már hajnal kettő lesz, amikorra is az ember fejében egyre élesebben kezd kirajzolódni a kis kényelmes pizsijének körvonala… Még ha sikerül is túljutni a kritikus holtponton (attól függően mennyire vagyunk elszántak, elkeseredettek és szinglik) akkor jön a „de hova?” krízis. Főleg ha a jól bevált törzshelyen a szerencsétlen csillag-állás miatt halott a buli vagy ne adj isten zártkörű parti van. A „hangulatos” romkocsmákban csak tornacipős „túlfiatalok” vannak, a korosztályunk meg már vagy egyáltalán nem jár szórakozni vagy a nálánál jóval régebbi zenéket preferáló retro termekbe szorul. Aki pedig a friss zenéket kedveli, az csak táncolgasson szépen egy hátsó sötét sarokban, kerülve a kamaszok lesajnáló tekintetét. Mindegyik feldobott ötletre akad egy vétózó, egy múltbeli rossz tapasztalat, egy kellemetlen élmény emléke, vagy egy még kellemetlenebb Ex felbukkanásának rémképe. A bábeli Eurocity utcáin kopogva a társaság egyre több tagja kezdi elveszíteni a lelkesedését és cuppant búcsúcsókot az arcunkra, és fogadkozik, hogy „ne hari, de legközelebb tutifix bepótoljuk”! (Nyert a pizsi...) Vagy a titokban kapott „Feljössz hozzám?” sms. Már csak a kemény mag maradt, aki nem adja fel a reményt és keresi az idilli helyet, ahol szép környezetben jó zene mellett az igényes emberek szórakoznak. Ha olyan szerencsések vagyunk és megtaláljuk, biztosak lehetünk benne, hogy óriási lesz a tömeg. Mintha rajtunk kívül mindenki megkapta volna a kör-sms-t, hogy ma este itt tartják a bulit! Levegő nincs, a padló mindig ragad és általában még a lábadra taposó arc van jobban felháborodva! Viszont talán a lazító ízű koktéloknak köszönhetően hajnalra egyre jobban megy az angol!

ismerkedes_az_ejszakaban.jpg

Gyors körszemle után az ember lánya hamar felméri, hogy a szerelemre semmi remény. A legjobb pasi kezét már biztosan fogja egy lány… vagy fiú. Az ezüstérmes tisztában lévén helyzeti fölényével visszatetsző öntelt mosollyal feszít a bárpultnál és várja, hogy flop technikával vetődjenek az ölébe a lányok. És persze vetődnek is. A harmadik helyezet pedig már olyan részeg, hogy csupán egyetlen mondatot képes kiböfögni: „Szia, dugunk?” Valahol mondjuk az ő őszintesége legalább értékelendő, hiszen vetítés jobbra vagy balra igazából majdnem mindenki ezért van itt! Méregetjük egymást, mint a húspiacon, és pontozgatunk magunkban. Szórakoztató figyelni a köröző hiénákat, amint latolgatják, hogy melyik lány itta már le az igényeit az ő szintjükre. Egy idő után mindig konstatáljuk, hogy igazából már csak a rezignált arcú felszolgáló személyzet jöhetne szóba, aki persze mint tudjuk, a gondosan megválogatott dekoráció része. A dobhártyasértően hangos zenében beszélgetni már teljesen lehetetlen, de egy-két kósza nekiveselkedés után rájövünk, hogy talán jobb is ez így!

Egy lépést hátratéve, mintegy külső antropológusként figyelve a sötétben az igénytelenségig lealacsonyodott hullámzó embermasszát, az egész emberiségbe vetett hitünkben megrendülünk. Úgyhogy gyorsan vissza is lépünk és iszunk egy újabb koktélt, majd behunyt szemmel inkább átadjuk magunkat a ritmusnak. Türelmünktől és hangulatunktól, illetve intelligenciánktól függően kedvesen vagy kedvetlenül hessegetjük a felbátorodott kéretlen kérőket, persze ennél csak akkor sikertelenebb az este, ha már ők sem jönnek oda. Végül az óránkra pillantva, mint Hamupipőke, hirtelen sietősre fogva távozunk, mielőtt elindul a kétségbeesett zárórás-pánik, amikor a magányos távozás kudarcára eszmélők mérlegelés nélkül mindenkit betámadnak, aki még él és mozog.

Ahogy a buszmegállóban egyedül várakoztam az este hat keréken guruló végső csapására, odaoldalgott hozzám egy meglepően szimpatikus fiatalember. És bár akármennyire igyekeztem elbújni a kapucnimban, jelezvén, hogy már záróra van, sikerült három olyan frappáns mondatot váltanunk, amin egész hazáig mosolyogtam, miközben azon gondolkoztam az éjszakai járat koszos összekaristolt ablakán bambulva, hogy Ő vajon hol volt egész este?!

 http://part-fogok.hu/

Ha másként ismerkednél

Szólj hozzá!

A lányok csak szponzort keresnek?

2015/12/10. - írta: PártF

no_vasarol.jpgA párválasztás során valóban ennyire anyagiasak lennének a nők? Egyes kutatások szerint a hölgyek még erotikus ábrándozásaik során is gyakran híres és befolyásos férfiakról fantáziálnak. Vajon miért van ez így, és mi a helyzet a férfiakkal?

„A lányok csak szponzort keresnek!” - summázta keserű tapasztalatait a minap nekem egy fiatalember. Nos, drága hölgyeim, mielőtt hevesen elkezdenének önmaguknak is tagadni, be kell látnunk, a gúnyos kritikának bizony van létjogosultsága. Mert akármennyire nem szép, szól a felmentés hangja: ez bizony belénk kódolt program, és közel sem új keletű. Eredete egészen a Pleisztocénben élő ősanyáinkra vezethető vissza, hiszen a régi korok zord körülményei között mindig is azok a nők és utódaik maradtak életben, akik férfiai gondoskodni tudtak biztonságukról. Akik nagyobb barlangba, nagyobb mamutot vittek nekik haza. A világ pedig nem fordult akkorát, mint azt gondolnánk. A státusz, az egzisztencia és az ezzel járó anyagi erőforrások, a mai napig az erősebbik nem legvonzóbb tulajdonságai. A modern, céltudatos, emancipált nő, akármennyire is igyekszik, és sokszor még tudja is tartani a tempót a férfiakkal, a belső ősi program még ugyanúgy dolgozik. És a vizsgálati eredmények igazolják is, hogy a magas státuszú nők ugyancsak fent tartják igényeiket a náluk magasabb presztízsű férfiakra, mely diszkrimináció az iskolázottsággal csak fokozódik. Ezt a jelenséget a szociológiai kutatások „hipergámiának”, felfelé házasodásnak nevezik. Tény, hogy nem szép, amikor a leányzó előbb csekkolja le a kiszemelt férfiú „kulturális ornamentációjának” kellékeit: a cipőjét, óráját, telefonját, mint, hogy a szemébe nézne. Viselkedése azonban az alapvetően maszkulin társadalmunkban sajnos nagyon is adaptív, kritika csupán diszkrécióját illetheti.

 

De az urak, akik sérelmezik, hogy leendő partnereik, miért nem elsősorban belső értékeiket fürkészik vadul, gondolkodjanak el azon, hogy ők maguk pedig miért kattintanak inkább a fiatal, telt keblű, termékenységük csúcsán lévő hölgyekre, mint szerényebb idomokkal megáldott tapasztaltabb versenytársaikra. „Mert dekoratívabbak!” Szól azonnal a triviális válasz. Valóban. A férfiak pedig vizuálisan vezérelt lények, szexuális izgalmi állapotuk  elsődlegesen a látványra reagál, érdeklődésük tehát szorosan korrelál a fizikai vonzerővel. Ezért van a szexuális médiának a mai napig tömegesen férfi rajongótábora. Az evolúciós pszichológia pedig már nyújtja is a megfejtést: mivel a nők reproduktív értéke elsősorban az életkor, az egészségi állapot és a fizikai kondíció függvénye, azaz a fiatal és attraktív hölgyek vélelmezhetően több és egészségesebb utódot tudnak szülni. S amint az fentebb elhangzott, vonzerejük mértéke pedig általában igen jól mutatja majdani házastársuk foglalkozási státuszát!

gyonyoru_no.jpg

Felületesnek tűnő párválasztási preferenciáink - a párkereső hirdetéseket górcső alá helyező kutatások tanúsága szerint - tehát nagyon is univerzálisak, velünk születettek és az evolúciós környezetben adaptívnak bizonyuló pszichológiai algoritmusok által irányítottak. De ugyanezen párválasztási kritériumok mentén értékeljük magunkat is - szexuális irányultságtól függetlenül - riválisaink körében. A férfiak önértékelése például jelentősen csökken domináns férfiak jelenlétében, ám nem változik vonzóbb urak társaságában. Ezzel szemben a nők értékességüket más nők vonzerejéhez mérik.

Akkor ezek szerint csak a címlaplányoknak és a bankigazgatóknak van esélyük párt találni? Természetesen nem! A vizsgálatok azt mutatják, hogy a tartós kapcsolatra vágyók körében a két nem preferenciáiban mutatkozó különbségek általában csökkenek és sokkal nagyobb figyelem irányul az olyan személyiségjegyekre, mint a megértés, az őszinteség vagy az érzelmi melegség. Pár-értékünket hosszú távon már olyan belső kvalitások határozzák meg, mint az intelligencia, a humor, a családi elkötelezettség (szexuális megbízhatóság, a szülői ráfordításokra való hajlandóság) vagy pusztán a hasonlóság.

Párt-fogók

 

Szólj hozzá!

Folyton zátonyra futnak a párkapcsolataid? Lehet, hogy az elveszett ikred tehet róla.

2015/12/01. - írta: PártF

71_ikerterhesseg_01.pngMiért van az, hogy a párkapcsolatod, ami az elején tökéletesen indul, hirtelen, egyik pillanatról a másikra véget ér? Miért van az egyáltalán, hogy a kapcsolataidnak így vagy úgy, de mindig vége lesz?

Minden 6. embernek volt ikertestvére, csak nem tud róla, mert még az anyaméhben veszítette el. Azon kívül, hogy az ikervesztettek furcsának, csodabogárnak élhetik meg magukat, komoly életvezetési problémákat okozhat ez a trauma, többek között kihathat a párkapcsolataidra is.

Megvan a Titanic c. filmben az a jelenet, amikor közvetlenül Rose mellett fagy halálra a szerelme, Jack? Hasonló történik az anyaméhben is: 2 (vagy akár 3-4!) magzat együtt indul fejlődésnek, majd a terhesség akár korai, akár későbbi szakaszában egyszer csak az egyik hirtelen eltűnik, felszívódik, vagy bizonyos időn belül meghal.

Tudományos kutatások sora igazolta már, hogy mindannak, amit az embrió átél az anyaméhben, sejtszinten jelentősége van. Az embriók a méhen belül érzékelnek, éreznek, tapasztalnak, tanulnak, gondolkodnak, sőt, emlékeznek. Tehát az ember tudat alatt emlékszik élete legelső veszteségére. Az ikerség a legszorosabb kapcsolat a világon, közelibb, mint a szülő-gyermek kapcsolat. A túlélő iker azt éli meg, hogy az első ember, akivel a legintimebb a viszonya, meghal mellette. Ez a megélés később áttevődhet más közeli kapcsolatokra, leggyakrabban a párkapcsolatokra.

ures_agy.jpg

Keresem a párom, de sehol sem találom

Gyakori, hogy az ikervesztettek tudat alatt ikertestvérüket keresik a párkapcsolataikban. Eleinte nagyon lelkesek lehetnek, talán túlságosan is, majd, amikor „rájönnek”, hogy esténként mégsem az ikrüket ölelgetik, akkor egyik pillanatról a másikra megszakítják a kapcsolatot, és újraindul a keresés. Előfordul olyan eset is, hogy az ikervesztett „megelégszik” azzal, hogy hasonló intimitást tapasztal a kapcsolatában, mint ami az ikrével volt, és párját „nevezi ki” ikerpótlónak. Ezekben a kapcsolatokban a leggyakoribb, hogy szimbiotikus viszonyban élnek a felek, a szexualitásnak viszont egyre kevesebb szerepe lehet, akár el is tűnhet a kapcsolatból.

 szakitas.jpg

Eleve elrendelt szakítás

A kapcsolatok forgatókönyve általában ugyanaz, vagy hasonló, és minden esetben szakításhoz vezet. Az ikertestvérük elvesztésének fájdalmát az ikervesztettek minden egyes kapcsolat megszakadásával újraélik. A szakítást pedig az a magányosság érzés követheti, amit az ikertestvérük elvesztésekor éreztek.

Van, aki már eleve a magányt választja társául, és inkább bele sem kezd kapcsolatba (olyan is előfordul, hogy szűz marad), mert a lelke mélyén attól retteg, hogy aki közel áll hozzá, az meg fog halni.

Nehéz esetek az ikervesztettek

Még ha valakinél nem is jelent ennyire drasztikus lelki folyamatokat a saját ikersorsa, a minták akkor is működhetnek a kapcsolatokon belül. Az ikervesztettek visszahúzódóak, bizalmatlanok lehetnek másokkal szemben, vagy éppenséggel „tapadósak” – akit megszeretnek, azt gyakran nem hagyják lélegzethez jutni, állandóan keresik a másik társaságát. Mindkét fajta viselkedésmód akadályozza, megnehezíti az emberekkel való kapcsolatfelvételt, a párkapcsolatok kialakítását.

Nincs azonban veszve semmi, ha valaki magára ismer az itt leírtak alapján. A pszichoterápiának gazdag eszköztára van az ilyen és ehhez hasonló veszteségek feldolgozására, ilyen módszer például a családállítás.

 

Társkeresőknek

Szólj hozzá!

Mit tegyek, ha régóta nem jön a szerelem?

2015/11/23. - írta: Dóra Theisz

maganyos_ferfi.jpgTöbb oka lehet annak, ha valakit hosszú időre elkerül a szerelem, és egy komoly kapcsolat, bár valójában nagyon is vágyik erre. Nem rég kaptam egy őszinte levelet, egy csajozásban sikeres fiatalembertől, aki évek óta hiányolja a szerelmet az életéből. Máté leveléből és a pszichológus válaszából sok minden kiderül a lehetséges okokról, és arról, mit is tehetünk ebben a helyzetben.

Kedves Dóra!

Azért írok neked, mert aggaszt, hogy két komolyabb kapcsolatom vége óta, az elmúlt néhány évben egyáltalán nem voltam szerelmes. 30 éves vagyok, a munkámban sikeresnek érzem magam, és sikernek értékelem azt is, hogy tényleg nagyon jó nőim voltak akár külsőre, akár belsőre, de az az egy apróság, ami lángra lobbant, az az elmúlt időszakban teljesen hiányzott. Kicsit írok azokról a lányokról, akikbe komolyan szerelmes voltam, hogy lásd, mi hiányzik mostanában. Az első lány, akivel legtovább voltam együtt, ő színész volt. Elég sajátos világ, független, szabad élet. Nagyon nyitott és barátságos volt, és persze sosem unatkozott, mert próbák és előadások, tánc, színház, belföld, külföld, mégis működött a kapcsolat. És büszke is voltam rá. Mire ő hazajött (később ért haza, mint én általában), addigra én főztem meg és vártam vacsorával. Egyszer, csak úgy, 80 mécsesből kiraktam, hogy Szeretem, mind meg volt gyújtva, amikor belépett a hálószobába...a szőnyeg meg picit megégett, mert ugye a nyakamba ugrott és egymásnak estünk. :) Őt nagyon szerettem.

A másodikban pedig egy igazi oroszlán volt a párom, elég kemény természettel, mármint határozott volt nagyon, vele jókat veszekedtünk. De élveztem. :) És sosem hagyta magát. Mindig azt akarta, hogy övé legyen az utolsó szó, de én is ilyen vagyok. Mégis nagyon jól meg voltunk. Ő akkor még fiatal volt, nálam majdnem 6 évvel, de fiatalon szeretett volna férjhez menni és gyereket szülni, és ez is nagyon tetszett benne, nem volt az a karrierista nő, bár okos volt és határozott céljai voltak, de a család fontosabb lett volna. Sok helyre mentünk el együtt, sokat utaztunk, wellnesseztünk, megtanítottam pókerezni és egy társaságba, az én baráti körömbe járt el játszani. Bálba mentünk, meg moziba, tényleg annyi mindent csináltunk együtt, mint azóta az elmúlt 4 évben összesen senkivel sem. És nagyon jól főzött, mindig várt, amikor megérkeztem hozzá. És ő is olyan volt, hogy ha valamit akart, akkor azt elérte. Ha én elfoglalt voltam és nem tudtam menni hozzá több hétig, akkor megoldotta és eljött ő hozzám. Nagyon jó páros voltunk, de nagyon vágyott külföldre, én pedig nem, és emiatt el kellett engednem őt. Azóta nem tudtam szerelmes lenni.

Én őszintén mondom, ha bármelyikükkel találkoznék újra, biztos komoly érzelmeket váltana ki belőlem. Nem tudom megmagyarázni, hogy őket miért szerettem, de mindegyikükben meg volt az, ami miatt boldog voltam és abszolút nem érdekelt más.

Azóta viszont, nagyon sok nővel volt dolgom, de olyan, mintha kiégtem volna, egyik nap ez, másik nap az, vagy időnként egy nap akár több is (nem egyszerre). Élveztem sokszor a változatosságot, de ez olyan, mint a drog, egy ideig élvezed, aztán függővé válsz, nehezen tudsz leállni. Főleg, ha közben nincs meg az, aki mellett senki más nem érdekel.

csinos_csajok.jpg

Egyébként lehet, hogy egy ideig nem kellene senkivel sem találkoznom, randiznom, se szex, se semmi, és letisztázni magamban a dolgokat, de ugye ezt nehéz kibírni. :) Viszont így úgy érzem, hogy mindig van valaki, ha épp kell valaki, mindig megkapom azt, amit minimálisan szeretnék, és ez megszokássá válik, a folyamatos újdonság és változatosság után nehéz egy valaki mellett megállapodni. Pedig egyébként erre vágyom.

Komolyan gondolkodom, mit kellene tegyek, és őszintén érdekel, te erről mit gondolsz.

Előre is köszönöm válaszod: Máté

 

Kedves Máté!

Köszönöm, hogy megosztottad velem történetedet és őszinte kérdéseidet. Leveled alapján egy lovagias, romantikus fiatalember lehetsz, aki nyitott, színes egyéniséggel, kellő akarattal, és némi klasszikus női értékekkel rendelkező (főzés, család, alkalmazkodás) hölgyekbe volt szerelmes. Szereted az okos, sokoldalú lányokat, akiknek te is büszke lehetsz a sikereire, és akikért meg kell küzdeni. Ahogy jelenlegi életmódodról írsz, („egyik nap ez, másik nap az”) az arra enged következtetni, hogy mostanában könnyen megszerezhető nőkkel vagy együtt, akik talán pont ellentétei annak, ami téged lángra lobbant. De vajon miért pont ilyen lányoknak udvarolsz? Azt gondolom, hogy jelenlegi csajozós életmódoddal, ha nem is tudatosan, de te magad kerülöd azokat a helyzeteket, azokat a lányokat, akikbe szerelmes lehetnél. Hiszen a szerelem során a legmélyebben bizalmat szavazunk a másik embernek, átadjuk, sebezhetővé tesszük magunkat, és ha ilyenkor ér minket csalódás, az nagyon tud fájni. Nemrég olvastam egy rákból gyógyult hölgy írását, aki azt állította, hogy a legkellemetlenebb kezelés sem fájt neki annyira, mint a szíve, amikor szerelmi bánat érte. És ha valami ennyire fáj, azt az ember igyekszik elkerülni. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogyha valaki közel tud menni a fájdalmához, át tudja élni, el tudja siratni, gyászolni az őt ért veszteségeket, akkor abból rengeteget gazdagodik az élete, és újra bizalmat tud szavazni. Abból, hogy azt írod, bármelyik volt szerelmeddel találkoznál, az újra komoly érzelmeket váltana ki belőled, arra következtetek, hogy még nem engedted el ezt a két lányt, nem gyászoltad el ezt a két kapcsolatot s ezért sem tudsz újra szerelmes lenni. Valóban megoldás lehet erre a helyzetre az, amit te is írsz, hogy kicsit leállsz a csajozással, és letisztázod magadban a dolgokat. Akár egy szakember segítségét is kérheted ebben, hiszen nagyon sok olyan pszichológiai módszer, technika létezik, ami segíti ezt a folyamatot. De az ’egy életem egy halálom’ döntést csak te hozhatod meg. Kívánok hozzá sok sikert!

 af86caf7fc88d012d72c78479a692b64.jpgTheisz Dóra

pszichológus                       

 

 

 

Párt-fogók

Társkeresőknek

Szólj hozzá!

Megfojtom!! Vagy inkább mégse?

2015/11/05. - írta: PártF

10 tipp arra, hogyan kezeld hatékonyan a párkapcsolati konfliktusaidat

parkapcsolati_konfliktus.jpgÉrezted már úgy, hogy meg bírnád fojtani a párod, annyira feldühít? Volt már olyan, hogy legszívesebben fenékbe rúgtad volna őt, annyira bosszantott a viselkedése? És megtörtént már, hogy leordítottad imádottad fejét, annyira kiakasztott egy-egy cselekedetével vagy beszólásával?

Megnyugtathatunk: ilyen és ehhez hasonló érzéseket a legtöbb ember, legyen az nő vagy férfi, átél a párkapcsolatában. Nem csoda, hogy nagyon indulatosak leszünk, amikor úgy érezzük, párunk megbántott egy-egy mondatával vagy a viselkedésével, sok esetben pont ez a harag jelzi, mennyire fontos nekünk ő, illetve az ő véleménye, hozzáállása. Tudjuk azonban, hogy az agresszió semmiképp nem eredményezhet tartós, boldog párkapcsolatot, pedig ez volna szinte minden ember egyik legfontosabb célja az életben. Ha kíváncsi vagy arra, hogyan lehet a párkapcsolati konfliktusokat hatékonyabban, a másik megbántása, és végső soron a kapcsolat megromlása nélkül kezelni, olvasd el 10 erre vonatkozó tippünket!

  1. Válassz egy a másik negatív megítélésétől mentes bevezető mondatot a közölnivalódhoz!

Mielőtt elkezdenél a párodnak arról beszélni, amit szeretnél a kapcsolatotokban megoldani, válassz egy semleges, a másik negatív megítélésétől mentes bevezető mondatot! Ha úgy gondolod például, hogy a párod nem veszi ki a részét eléggé a házi munkából, ne azt mondd, hogy „Soha nem csinálsz, itthon semmit!”, hanem pl. azt, hogy „Figyelj, át kellene gondolnunk, hogyan osszuk meg a házi munkát!” Ezzel mindjárt jelzed, hogy nem őt akarod szidni, hanem közös megoldásra törekszel az ügyben.

 

  1. Beszélj a problémával kapcsolatos érzéseidről!

Ha bánt valami a párkapcsolatotokban, beszélj arról, hogyan érint ez téged! Ha pl. rosszul esik neked, hogy a párod az utóbbi időben nem akar veled moziba-színázba menni vagy más szórakoztató programon részt venni, mondhatod ezt: „Drágám, olyan rossz érzéssel tölt el, hogy az utóbbi időben nem megyünk el együtt semmilyen programra. Úgy örülnék egy mozi vagy színházelőadásnak kettesben.” Az ilyen mondatokat hallva a párod sokkal szívesebben fog a kedvedben járni, mintha azt mondanád neki, hogy „Veled sehova nem lehet menni!”

  1. Jelezd, hogy megérted a párod érzéseit

Amikor a párod negatív érzéseit fejezi ki egy megnyilvánulásoddal vagy egy helyzettel kapcsolatban, jelezd a számára, hogy elfogadod azt, hogy őt kellemetlenül érintette a dolog. Ezt pl. így teheted meg: „Úgy látom, ez fájdalmat okoz neked, sajnálom, nem akartalak a véleményemmel megbántani.” Az ilyenfajta kommunikációval azt jelzed társadnak, hogy elismered a jogát az ő saját érzéseihez is, ez pedig jelentős mértékben csökkenteni fogja a konfliktusrendezés folyamatával szembeni ellenállását.

  1. Ha hibáztál, ismerd el!

Ha úgy érzed, hibáztál vagy megbántottad a párodat, egyszerűen csak ismerd el, és kérj bocsánatot, pl. így: „Ne haragudj, hogy a múltkori programválasztásnál nem vettem figyelembe a véleményed, ez nem volt szép tőlem, de annyira szerettem volna elmenni a koncertre, hogy fel sem tűnt, hogy neked nincs kedved hozzá.”. A párod egy őszinte bocsánatkéréstől valószínűleg csak jobban fog becsülni téged.

  1. Ne túlozz!

Ne mondj olyanokat, hogy pl. „Soha nem jössz haza időben, amikor színházba készülünk.”, miközben ez eddig mondjuk csak kétszer történt meg! A párod ezt nyilvánvalóan igazságtalannak fogja érezni.

  1. Ne térj el a tárgytól!

Adott konfliktus megbeszélése közben ne hozz fel régi sérelmeket, és ne vess fel újabb problémákat! Koncentrálj az adott probléma megoldására! Például ha a tévénézési szokásokon vitatkoztok, ne kezdj el a pénz beosztásáról beszélni! Azt egy másik időpontra halaszd! Ezzel elkerülheted a konfliktus fokozódását.

  1. Ne emeld fel a hangod!

Ha elkezdesz kiabálni, a másik is el fogja veszíteni a türelmét. Ha azt veszed észre, hogy felemelted a hangod, állj meg egy pillanatra, vegyél egy mély levegőt, kérj elnézést, és folytasd a mondandód most már normál hangerővel! Észre fogod venni, hogy a párod így sokkal inkább hajlandó végiggondolni a mondanivalód.

  1. Kérdezd meg, ő milyen megoldást javasol a probléma megoldására!

A párkapcsolat két emberből áll. Ami szerinted jó megoldás lehet egy konfliktus vagy probléma kezelésére, az nem biztos, hogy a másiknak is megfelelő alternatíva. Ha a párod bele is egyezik rövidtávon egy olyan megoldásba, amely számára kedvezőtlen, az valószínűleg nem lesz hosszútávon tartható vagy csak az ő kényelmetlensége-szenvedése árán, amely viszont könnyen alááshatja kapcsolatotokat. Ilyen mondatokat használva kérheted párod véleményét vagy javaslatát:Mit gondolsz, jó megoldás lenne ez? Mi a véleményed? Te hogyan gondolod megoldani ezt a problémát? Volna valamilyen ötleted?” Ezzel a fajta kommunikációval éreztetni tudod a pároddal, hogy fontos neked az, hogy az ő számára is megfelelő megoldás szülessen a konfliktusra.

  1. Kérj időt!

Ha kezded úgy érezni, hogy nem tudjátok kontrollálni a vitát, akkor kérj időt, ahogy az egy sportmérkőzésen is szokás, pl. így: „Nézd, úgy érzem, most ezt nem fogjuk tudni megoldani. Kérlek, halasszuk el ennek a megbeszélését holnapra, amikor már mindketten nyugodtabbak leszünk!” Ezzel a módszerrel sokkal nagyobb esélyetek nyílik a megállapodásra.

  1. Ha sikerült megoldanotok a konfliktust, fejezd ki e felett érzett örömödet!

Ha megoldottatok egy konfliktust vagy problémát, mondd el a párodnak, hogy mennyire örülsz annak, hogy olyan társad van, akivel mindent meg lehet beszélni, és aki higgadtan kezeli a párkapcsolati problémákat! Ez a fajta közlés arra fogja ösztönözni párodat, hogy máskor is szívesen meghallgasson, ill. hogy pozitívan álljon a kapcsolatotokban jelentkező nehézségek megoldásához. Mindez pedig végső soron tovább fogja erősíteni összetartozásotokat.

Sok sikert!

sikeres_konfliktuskezeles.jpg

Párt-fogók

Társkeresőknek

Szólj hozzá!

Online randioldalak csapdái

2015/09/01. - írta: TrencséniZsuzsa

parkereses_a_neten.jpgNem is olyan rég egy nő, Anita hívott fel. Nagyon határozott volt, beszélgettünk pár mondatot, elmondta, hogy jelenleg nincs párkapcsolata és ideje sem arra, hogy ismerkedjen, ezért majd mindig online társkereső oldalakon próbálkozik, ahol kudarcot kudarcra halmoz. Nagyon elkeseredetten kérte a segítségünket, hogy fejtsük meg végre, hogy vajon miért nem marad meg mellette senki se.

Ilyen és hasonló problémával rengetegszer találkozunk. Sokan megkeseredve az online társkeresés kudarcaitól végül nálunk, a Párt-fogóknál kötnek ki. Ahány eset, annyi történet, ami közös jellemző, hogy többnyire mind csalódással végződik. De térjünk is vissza Anita esetére, aki az első találkozásunkkor a következőket mesélte:

„Fél éve leveleztem egy Londonban élő, korombeli pilótával, aki nagyon jóképű, kedves, és hasonló adottságokkal bírt, mint én. Neki is van egy gyermeke, aki még ugyan kiskamasz, de jó pontot szerzett nálam ezzel, mert én is két nagy gyermek édesanyja vagyok. Eljött a nap mikor is úgy fordult az életem, hogy ki tudjak menni a barátnőmhöz Londonba így aztán a férfivel is megbeszéltem a találkozót. Addig nem is hívott telefonon, de az utazásom előtt pár nappal szinte minden nap beszéltünk, teljesen beleszerelmesedtem. Minden stimmelt! Aztán átmentem hozzá, vendégül látott, nagyon jól telt az este, sokat beszélgettünk nevettünk, csókolóztunk, de nem feküdtem le vele, mert még úgy éreztem nem tart ott a kapcsolatunk. Másnap reggel, felkeltünk, egy csókkal elköszönt, mert mennie kellett dolgozni, én meg szépen visszamentem a barátnőmhöz. Másnap, nem jelentkezett, én hívtam, de nem vette fel, gondoltam biztosan repül aztán megnéztem a munkarendjét, amit korábban átküldött, és kiderült tényleg dolgozott. Aztán második nap újra írtam neki, hogy mi újság, hogy van? SEMMI! AZÓTA SEM VÁLASZOLT ÉS NEM HÍVOTT! Fogalmam nincs mi volt a baja, és azt sem értem, miért nincs benne annyi tisztelet, hogy azt mondja, hogy nem jöttem be neki. Eléggé magam alatt voltam, mert az elmúlt fél évben ez már a harmadik hasonló eset volt. Mondja meg MI A BAJ VELEM? „

Hogy mi is a baj az ilyen típusú, online ismerkedéssel? Az X generációnak (mint amilyen Ő is) nem minden esetben való az online ismerkedés, mivel egészen másképp kezelik ezt a fajta kapcsolatot, mint a fiatalabb korcsoport. Miért is? Egy X generációs hölgy hajlamos arra, hogy egy online kapcsolatot, offline érzelmekkel telít, holott még nem látta nem érezte, nem volt semmilyen személyes interakció, amiből látná, hogy a kiválasztott fél valóban megfelelő-e a szerelme tárgyának. Ennek hiányában, mégis az online jelenlét olyan érzéseket vált ki belőle, amitől elhiszi, hogy IGEN! Ő lehet az igazi! Vonzódás alakul ki LÁTATLANBAN a nem látott nem érzékelt párjelölt felé. Ebből lesznek aztán az igazán nagy csalódások, hiszen a másik nem tehet arról, hogy úgy néz ki, ahogy, és úgy mozog , és reagál problémákra ahogy, hiszen eddig csak leveleket irkált, és talán néha még beszéltek is egymással , ami alapján minden stimmelt vele mégis mikor a személyes találkozó megtörténik, akkor jön a nagy felismerés: „JA?! Nem is ilyennek képzeltem” „megnézte a csajokat miközben mellette mentem”, „fura az illata” „nem tud késsel, villával kulturáltan étkezni egy étteremben” és hasonlók. A hölgy is, mint oly sok kortársa hasonló offline – online csapdába került, ami csupán az egyik lehetséges buktatója az online társkeresésnek, hiszen esetében még nem is beszélhetünk arról, hogy, mi a helyzet akkor, amikor a közölt információk tartalma merőben eltér a valóságtól.

az_internetes_parkereses_nehezsegei.jpg

http://part-fogok.hu/

Szólj hozzá!

Mire vágynak a férfiak?

2015/08/18. - írta: Dóra Theisz

gondolkodo_ferfi.jpgMiután ennyit foglalkoztunk azzal, milyen a nők elképzelése az álom pasi külső és belső tulajdonságait illetőleg itt az ideje, hogy a férfiak szükségleteit is górcső alá vegyük. Számba vettük tehát a férfiak szájából leggyakrabban elhangzó párkapcsolati igényeket, és összeállítottunk egy listát arról, mik azok a kívánságok, amit a pasik szeretnének megkapni párjuktól. Nem is csigázunk tovább senkit, következzék hát a lista!

 

 

A férfiak szeretnék megérteni a nőket

Azt tapasztalom, hogy talán ránk nőkre egy kicsit jellemzőbb, hogy azt várjuk a párunktól, hogy fél szavakból, ködös célzásokból is megértsen minket, és ez nyomasztó tud lenni párunk számára, főleg, ha utána durcásan számon kérjük, hogy miért nem teljesült a kívánságunk. Tehát abból, hogy „drágám leértékelés van a kedvenc boltomban” nem biztos, hogy ki fog derülni, hogy szeretnék vásárolni néhány új ruhát. Bizony, sok férfi szeretné teljesíteni szíve választottjának a kívánságát, ha értené, hogy mi nők mire vágyunk. Nyílt és egyértelmű kommunikációra tehát nagy szükség van a párkapcsolatokban, hiszen egyikünk sem születik gondolatolvasás képességével (még a nők sem).

 

Szükségük van elismerésre

Hogy ne csak a számítógépes játékokban mentsék meg a földet, hanem a valóságban is hősökké tudjanak válni, akár olyan hétköznapi hősökké, mint az a férfi, aki szomorúan mesélte el, hogy építési vállalkozóként a válságban is talpon tudott maradni, örömmel hozta haza a pénzt a feleségének, aki épp gyesen volt otthon, és a férfi úgy érezte túl sok megbecsülést nem kap ezért. Vagy egy másik férfi, aki felesége és anyósa kedvébe szeretett volna járni, így egész hétvégén az anyósa telkét kaszálta, hozta rendbe, és elkeseredetten mesélte, hogy egy köszönömöt sem kapott érte. Nagyon fontos, hogy vegyük észre ezeket a hétköznapi hőstetteket, és ismerjük, el, becsüljük meg őket, hiszen a pszichológus foteljában sok férfi számol be ennek hiányáról. Az elismerő szavak jelentőségét különösen fontos hangsúlyoznunk a mi kultúránkban, ahol amúgy is nagyon szűken mérjük őket, nem csak párunk, de gyermekeink, munkatársaink felé is. Valószínűleg mi magunk is kevés bátorítást kaptunk, így szocializálódtunk, de itt az idő, hogy változtassunk ezen!

elegedett_no.jpg

Biztonság és támasz nyújtása

Nem csak a nők álma, hogy egy erős, kompetens, domináns hím karba vegye őket, hanem a férfiak is vágynak arra, hogy erősnek, ügyesnek és fontosnak élhessék meg magukat egy párkapcsolatban. Ugyanakkor gyakran azt tapasztalom, amikor párkereső hölgyekkel beszélgetek, hogy annyira berendezkedtek már az egyedüllétre, és olyan ügyesek és olyan dominánsak, hogy csak na. Megtanulnak mindent egyedül elintézni, felfúrják a polcokat és akkumulátort cserélnek az autóban és egyedül kiviteleznek egy építkezést, miközben természetesen sikeresek a munkahelyükön, és mindent jó erősen kézben tartanak. Meg szoktam ilyenkor kérdezni tőlük, hogy mit gondolsz a te életedben milyen szerepe lenne egy férfinek? Vajon hogy érezné magát melletted? És akkor sokszor rácsodálkoznak, rálátnak arra, hogy bizony mellettük így érezné magát a férfi:

szuperno.jpg

Pedig gyakran egyik fél sem erre vágyik.

Szex és kaja

no_es_etel.pngÉs ez az, amit mi nők gyakran rosszallással emlegetünk, hogy egy férfit két ponton lehet megfogni, és megtartani az egyik a szex, a másik a főzés. De mi lenne, ha elengednénk ezt a rosszallásunkat, és arra gondolnánk, hogy mi emberek társas lényként egymásra vagyunk utalva, s ez az a két terület melyen különösen a mi gondoskodásunkra szorulnak a férfiak. Persze könnyebb elengedni a rosszallásunkat, ha ezt nem megkövetelik tőlünk, nem számon kérik rajtunk, nem parancsként, vagy kritikával fűszerezve kapjuk, egyfajta elvárásként.

 

Szabadság, szerelem. E kettő kell nekem!

Ami még nagyon fontos, (és nem csak a férfiaknak) hogy legyen egy kis szabadság a párkapcsolatban, ne kelljen az időnk 100% együtt tölteni. Hogy ne csak MI legyen, hanem lehessek egy kicsit én is!!! Eszembe jut egy férfi, aki elmesélte, hogy volt a párkapcsolatában egy olyan időszak, amikor a párjának nem volt munkája, és minden nap pontban fél ötkor megjelent a munkahelye előtt, és egy idő után fél öt felé kezdett gyomortáji görcs kialakulni benne, mert el tudta volna képzelni, hogy legyen egy héten egy-két nap, amikor nem randiznak.

Végezetül a téma megkoronázásaként álljon itt egy idézet Prof. Dr. Bagdy Emőkétől. Nagyon szép lesz, jó olvasgatást hozzá!

„A férfi a teremtés koronája! Lehet és legyen is a teremtés koronája-feltéve, ha mi nők koronázzuk meg ! Ehhez viszont királyi fenséggé kell válnunk ebben a párosban, királynővé, ahol mi adjuk párunk fejére a királyi koronát. Ekképp lehet koronás fő mindkettő, nő és férfi. Csak akkor lehet, egy férfi a teremtés koronája, ha élete párját ő is királynővé koronázza, megerősítve női méltóságában, megszilárdítva a biztonságban, szeretetben, egyetértésben”

http://part-fogok.hu/

1 komment