A tudatos társkeresés

Mesével a boldog párkapcsolatokért - Seherezádé története

2015/01/26. - írta: nagymenő

Az alábbi mese, igen fontos üzenetet hordoz a párkapcsolatokról. Egyre többet hallani mostanában arról, hogy a mesék nem csak gyerekeknek szólnak, hiszen ezeket régen a felnőttek adták szájról szájra. Ahogy így továbbadták őket, a történetbe rejtve vagy a szimbólumok nyelvén fontos életbölcsességeket, üzeneteket hordoznak, arról hogyan éljünk boldogan, hogyan küzdjünk meg az elénk kerülő akadályokkal.

Ez a mese az 1001 éjszaka legszebb meséinek kerettörténete. Réges-régen India és Kína szigetein játszódik, ahol élt egy hatalmas és gazdag király: Sahriár. Sahriár bölcs és igazságszerető uralkodó volt, kiérdemelte népei szeretetét. Felesége azonban gonosz asszony volt, s mikor a király rájött bűneire, (egyes udvari pletykák szerint csúnyán meg is csalta férjét) halállal büntette, s elkeseredésében megfogadta, hogy újra megházasodik, de mindig csak egy napra: egyik nap nőül vesz egy leányt, másnap pedig leütteti a fejét. Mérhetetlen volt a kétségbeesés az egész országban, a nép jajveszékelt, a lányos családok szertefutottak, de így ment ez egészen addig, amíg egyetlen felnőtt leány sem maradt, s a király vezére hasztalan keresett: egy leányt se talált. Volt ennek a vezérnek egy okos és szépséges leánya Seherezádé, aki az apja elé állt és azt mondta:

10001.jpg

Kérve kérlek édesapám, adj feleségül a királyhoz! Vagy meghalok és feláldozom magam az igazhívők leányaiért vagy életben maradok és én mentem meg őket a nagy veszedelemtől.

A vezér próbált tiltakozni, de a leány kitartott elhatározása mellett. A lakodalom után este, amikor nyugovóra tértek a király álmatlan volt és nyugtalan, Seherezádé felajánlotta, hogy mesékkel, történetekkel szórakoztatja. Így történt, hogy Seherezádé egész éjjel mesélt, a király pedig áhítattal hallgatta. A történet felénél jártak, amikor hajnalodni kezdett és Seherezádé nyugovóra tért. Reggel a király azt mondta magában:

Nem fejeztetem le addig, amíg nem hallom a mese másik felét. S így ment ez 1001 éjszakán keresztül. Így született meg az a sok - sok mese, például az Ali baba és a 40 rabló, Aladdin csodalámpája, vagy a Tengerjáró Szinbád kalandjai.

Az évek alatt a királynak és Seherezádénak 3 gyermeke született, s a király annyira megszerette a leányt, hogy megbánta, hogy oly sokakat elpusztított, és megkímélte Seherezádé életét, s boldogságban és bőségben éltek sokáig. A birodalom népei pedig jólétben, örömben-gyönyörűségben éltek.

Nagyon gyakran találkozunk mi is azzal a hozzánk fordulók között, hogy valakit sérelem, fájdalom ér egy kapcsolatában, vagy pont a párkapcsolatában, s ha a szó szoros értelmében nem is fejez le, öl meg minden lehetséges utódot, de a kapcsolataiban újra és újra ugyan azt teszi, játssza el, amitől meghalnak, tönkre mennek azok.

Nekünk itt a pártfogóknál az a célunk, hogy ne csak egy újabb lefejezendő partnert ajánljunk nektek, hanem magát Seherezádét. Vagy abban segítsünk, hogy ti magatok váljatok Seherezádévá.

Pont ezért, olyan embereket várunk társkereső programunkra, akik hosszú távú, tartós kapcsolatra vágynak és ahhoz, hogy ezt elérhessék, valamit másként akarnak csinálni kapcsolataikban, mint korábban. Olyan bátor férfiakat és nőket várunk, akik készek egy kis önismereti munkát végezni, párkapcsolati készségeket elsajátítani azért, hogy magasabb szinten tudják működtetni a párkapcsolatukat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://part-fogok.blog.hu/api/trackback/id/tr697109749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása